2016. augusztus 17., szerda

hogyan menedzseljünk állatkertet - 2.rész

A fenti műintézetben arra a gondolatra jutottak, hogy vidramedencét építenek, kiaknázván e kis szőrös állatok népszerűségét, mely az akkor épp sikerrel futó, Ring of Bright Water című filmből táplálkozott. A vidrák pancsolási szokásait figyelembe véve, méregdrágán építettek, s hogy az állatokkal kapcsolatos ismereteik miatt be ne csődöljenek, egy jónevű állatkereskedést bíztak meg az ifjú vidrák beszerzésével. Lett is vidra elég, ám felettébb sajátosan, nem éppen vidrához való módon viselkedtek. Fogták magukat, és szépen besétáltak aludni mély, elzárt odújukba. Megtagadtak viháncolást, ugrándozást és egyéb vidraságot, apátiába döntve a szép számmal összesereglett, vidrázásra kiéhezett népséget. A kétségbeesett vállalkozók szakértők után szalajtottak, s kikérdezték véleményüket – meg is kapták. Eszerint az igazgatóság volt olyan botor, hogy a céljához a legrosszabb vidrafajtát választotta. Minden vidra elsősorban nappali állat; kivétel ez a fajta, ami nappal még a mancsát sem mozdítja. A főnökség vérig volt sértve. A vidrák úgyszintén. Három hétig tűrték a közönség zajongását meg a ricsajt, egyszer csak megvárták, míg leszáll az est, majd surranó lábacskáik nyomát bottal üthették. Úgy tudjuk, boldogan és egészségesen élnek a közeli erdő csendjében.
 Evolúció-Vezetés: 2-0.